bkult
bkult

 

 

Pálinkás István

Nemzeti Konzultáció - élesben

Aki eddig sem tudta megjegyezni 2010-től, hogy miről szól a NER (Nemzeti Együttműködés Rendszere), annak ezután is fölösleges gulyásmarcista hisztikre gyúrni, mert fogalma nincsen arról, hogy mi zajlik majd az októberi Nemzeti Konzultáció keretében. Mert egész egyszerűen azt sem értené, hogy azért nincsenek még no-go zónák Magyarországon, mert a legtöbben, makacs módon NEM akarják, hogy bármiféle KÖTELEZŐ kvóta érvényesüljön hazánkban. És nem akarják, hogy a már bemutatkozott „vándorlók” (migrángók, inváziósok, vallás-turisták, drogkereskedők, háborús bűnösök, rejtett ISIS-tagok, rassztébolyultak…) felrúgják a magyar kulturális értékrendet, erkölcsi normákat, s egyáltalán minden törvényünket: a keresztények haláláért Allahakbarozva orrba-szájba.

Palinkas Istvan

A magyarok (magyar identitásúak!) legtöbbsége egyáltalán nem akarja, hogy Soros György globál-milliárdos terve megvalósuljon. Ami terv pedig van, létezik, akár publikálta (egyébként igen: az a Soros-terv, ami 2015 szeptember 29.-én megjelent.), akár szűkkörben el is mondta. Mindez azért nem teljesen érdektelen, mert amikor ez történt, már javában zajlott a háborúimport az egyáltalán nem kompatibilis jövevényekkel: Mutti-mosoly meghívás, megerőszakolt nők, kerítésen átdobált gyerekek, robbantások. Megvan?! 

Az is ütős ténysor, hogy a magukat már-már százalékban is szerényen mért honi ellenzékinek mondott pártok képviselői hörcsög-pofával őrjöngenek a megépített védelmi vonal (kerítés!) lebontásáért: Brüsszelben, itthon egyaránt. A hazaáruló szó enyhe kifejezés Brüsszeli képviselőségükre, itthoni médiavonaglásaik és bulvárkatapultszerű álhírterjesztéseik vastagon kimerítik a legdurvább magyar identitásgyalázást éppúgy, mint a becsületsértés kategóriát.

Tehát: VAN Soros-terv!

Létezik az identitásnak az a pánikgombja, amikor azt meg kell nyomni: anyanyelvi szinten, lét-tér szinten, vallási és kulturális szinten, s egyébként minden szinten. Kiváló érzékkel tette ezt Orbán Viktor (hazám!) Magyarország miniszterelnöke két évvel ezelőtt. S hogy idáig fajultak az EU-val való jóhiszemű közös ügyeink? Annak nyilvánvaló oka az is, ami szintén a „nem létező” Soros-tervben szerepel kitételcsúsztatásként, mert néhány tagállam éppen szembe megy a globális követelménnyel, az orbitális állatiságú megoldással és: „azzal fenyeget, hogy megosztja az EU-t és elpusztítja azt azzal, hogy visszautasítja azon értékeket, amelyekre épült, és megsérti azon törvényeket, amelyeknek az Uniót kellene kormányoznia.”.

Nos, hölgyeim és uraim! Itt van a Soros-terv, amely megmondaná az EU-nak, hogyan kellene(!) globálisan, sőt azt is, hogy mik az értékei az EU-nak. Mindez persze tőrőlmetszett hazugság: diktátum. Főleg, ha egy EU-külsős mondja úgy, akiről kiderült, hogy szervezetei finanszírozzák az inváziót. Az EU-értékek pedig éppenséggel egyáltalán nem azokon a feltételrendszereken alapultak a megalakuláskor, amire hivatkozik.

Úgyhogy ez nem javaslat, hanem TERV, a kényszerítés legkülönbözőbb aljas eszközeivel azért, hogy a nemzetállamok meggyengítésével, háborúimporttal teljesen felrúgja az EU keresztény magatartásmintáit, hagyományait, életterét, nemzeti önrendelkezéseit. Bekebelezze gazdaságát, visszazüllesztve az eddig is kiszipolyozott Közép-Európai tagállamok lehetséges (és valós!) fejlődését, polgárainak gyarapodását. És polgárháborúkat generáljon!

Jó lett volna lila köddel, pártpolitikával befejezni ezt a pár sort, de nem tehetem magyar emberként (sem!): azonnal visszaküldöm a konzultációs levelemet a lehető legnagyobb értelmi/lelki nyugalommal. Mert a legmélyebb, legszemélyesebb identitásom lényegről faggat. Az pedig, ha elvész, a hazám, Magyarország vész el.

Nem hagyom!  NE HAGYJUK!

Isten áldd meg Magyarországot!

 

Migráció, cél: Európa eltörlése! – NE HAGYJUK !

Amikor a társadalom normális többsége kerül állandó konfliktusba egy hatalmát vesztett kisebbséggel, akkor baj van. Ha a konfliktusok mellé globális kihívásokkal is számolni kell egy normális többségnek, az is feszültségekkel jár: kultúrában, identitásban, gazdasági életben, politikában egyaránt. Dr. Ferencz Orsolya – több televíziós elemző műsor mára állandó vendége, az ELTE tudományos főmunkatársa – válaszolt néhány sokunkat ma is kétségek között tartó, ám kétségek felett is érdeklő kérdésre.

-          A közbeszédet is olyDr Ferencz Orsolyakor átható agresszivitás közterekre való kivetülésének tekinthető a gulyásmarcista provokáció-víziója az őszre, vagy a még maradék ellenzék stratégiája a kormány bármiben való megingatásának?

-          Mivel a liberális, sokszor már anarchista baloldal kétségbe esve keresi a hatalom megszerzésének kulcsát, miközben nő rajtuk a nemzetközi elvtársaik felől az elvárás és a nyomás – hiszen a migráció balkáni útvonalának "megtisztítása", kinyitása szinte parancsként fogalmazódik meg egyesek részéről a magyarországi kihelyezett fiókszervezeteik irányában –, várható, hogy minden eszközt be fognak vetni a közelgő választásokig. És amennyiben nem sikerül legyőzniük a polgári oldalt, akkor, véleményem szerint, még durvább és erőszakosabb megnyilvánulások is várhatóak. Ez sosem állt távol a "permanens forradalom" hevületében égő "progresszív" erőktől, a jakobinusoktól a bolsevikokon át a mai AntiFa és egyéb szerveződésekig. Minduntalan a társadalom erőszakos felforgatásában látják elképzeléseik bármi áron való ráerőltetésének módját a társadalom normális többségére. A baloldali aktivisták nem tesznek egyebet, mint megbízást teljesítenek, és szorgalmasan használják a kézikönyvet, Saul Alinsky veszélyes szellemi hagyatékát. Ez a közbeszéd durva és megosztó tematizálásától a tényleges felforgató, anarchista akciók szervezéséig mindenre kiterjed. Így tehát a társadalom csendes és normális, nyugodt építkezésben érdekelt többségének arra kell felkészülnie, hogy egy erőszakos és militáns kisebbség bármire hajlandó, hogy megragadja a hatalmat.

-          Meglátása szerint az októberben kezdődő Nemzeti Konzultáció a Soros-terv kérdésben (tudom, hogy van, olvastam, nem szép!) identitáskérdésként kezelendő hazánk polgárainak esetében inkább, vagy szimplán a polgári szövetség választások előtti stratégiai lépése? Gondolok itt persze azokra az állampolgárokra is, akik még életükben nem voltak szavazni, vagy egyáltalán nem nyilvánítottak véleményt.

-          Látva az elmúlt két év nemzetközi fejleményeit, a migráció mértékét, az Európai Unió országainak erre a kérdésre adott válaszai megosztottságát és dinamikus változását mindenképpen azt kell mondanunk, hogy a migráció nemcsak Magyarország, hanem az egész európai kultúra, társadalom és a teljes keresztény világ számára az egyik legfontosabb sorskérdés. Semmiképpen nem tekinthető aktuálpolitikai kampánytémának, bár a kormány ellenzékeként megszólaló pártok, politikai szereplők és médiafelületek előszeretettel próbálják rásütni a degradáló "aktuálpolitikai kampánytéma" címkét. Ezt kizárólag azért teszik, hogy ezáltal súlytalanítsák a kérdést. Azonban nyilvánvaló tény, hogy a migráció nem egy önmagában álló, csekély jelentőségű és rövid élettartamú jelenség, hanem egy változó világ változó kihívásának előszele és vezető tünete. Így tehát az a politikai erő képes kizárólag megvédeni az őt megválasztó nemzet polgárait, amelyik ezt a kérdést fő helyen, politikájának, döntéshozatalának homlokterében tartja.

-          A legtöbben fogalomzavarban (és fogalomhasználati zavarban?) szenvednek a jelenleg Európába ömlő nem turisták kérdésében. Invázió, fizetett betelepítés, rasszháború... Mit talál a legkifejezőbbnek és miért? Ugyanakkor a szakralitás eltűnése mindennapjainkból mennyire veszélyezteti éppen hétköznapjainkat? 

-          Az évek óta tartó, egyre erősödő mértékű migráció mára teljesen nyilvánvalóan egy tudatos, sok esetben politikai és gazdasági eszközökkel mesterségesen szított népvándorlás, ahol ma már egyre kevésbé titkolt cél az európai etnikai és kulturális összetétel megváltoztatása, fellazítása, az évezredes tradíciók és a kialakult gazdasági, politikai, kulturális, vallási állapotok eltörlése, akár fokozódó erőszak útján is. A cél tehát mindannak eltörlése, ami Európát Európává teszi: etnika, kultúra, identitás, vallás, hagyomány. Ebben sajnos óriási segítséget kapnak az ebben érdekelt erők azáltal, hogy az európai nemzetek a magát progresszívnek nevező, de valójában szélsőségesen anarchista baloldali csoportok sok évtizedes működése következtében nagyrészt már elvesztették nemzeti tradícióikat, kulturális és vallási gyökereiket, és egy eszmei értelemben végletesen meggyengült immunrendszerű, zavarodott, önazonosságát elvesztő populáció jelenti ma Európa lakosságának többségét. Olyan ez, mint amikor egy legyengült immunrendszerű ember kénytelen nagyon kemény körülmények között életben maradni. Ha az immunrendszer hasonlatnál maradunk, a kérdés az, hogy elegendő immunválaszt, azaz hagyománytisztelő, önazonos, kultúrájával, nemzeti értékeivel, vallásával tisztában lévő embert tud-e még felmutatni ez a kontinens ahhoz, hogy még idejében felébredjen és megóvja mindazt az értéket, amit évezredek alatt létrehozott? Az európai kultúrák védelme, és megőrzése mintha nem volna fontos cél és fontos kérdés a mai mainstream médiában.

Pálinkás István

 

 

AmbrusKönyv
 
35,10,0,50,1
25,600,60,1,3000,5000,25,800
90,150,1,50,12,30,50,1,70,12,1,50,1,1,1,5000
0,1,0,0,2,46,15,5,2,1,0,20,0,1
FERROBETON
FERROBETON
Bolgom
Bolgom
Fleron Virágüzlet
Fleron Virágüzlet
AmbrusKönyv
AmbrusKönyv
Fürgefutár
Fürgefutár
Pálinkás István
Pálinkás István
Csikós Árpád Fotó
Csikós Árpád Fotó