bkult
bkult

                  Stoffán György – ahogy nem ismerem – világ életében könyörtelen volt azok iránt, akik keresztény gyökereinket akár alattomos módon, akár nyílt gengszterizmussal kikezdték, hamisan hivatkoztak benne, róla, általa. Stoffán – ahogy én ismerem – a magát Orbánistaként aposztrofáló médiamentalista, újságíró, író, egyháztörténetkutató már egyáltalán nincs az ideológiai udvarlók körében.

 

duo 2

                 Stoffán – ahogyan nem ismerem (még!) – szívesen pofán vágna néhány hazánkra rontó, fizetett macskajancsit, mert, ha jogilag nem is bizonyítható ugyan, de Ő szellemi képességei teljes birtokában tudja: ezek a macskajancsik hazaárulók. Stoffán Gyuri – ahogyan viszont én ismerem – a közelmúltban (egy hete, hogy pontos maradjak!) rövid kommünikét tett közzé: ÚJJÁSZERVEZI A KATOLIKUS NÉPPÁRTOT.

                   Mindez már csak azért is hírértékkel bíró szcénának mutatkozik napjainkban (ahogyan azt sokan ki is fejtették egyébként az elmúlt egy évben, s nem macskajancsik!), mert a REFORMÁCIÓ, mint cselekedet és újra szerveződés mindenképpen a megújulást célozza: társadalomban, egyházban egyaránt. A 21. században, napjainkban egyáltalán nem közömbös életvilág(válság)ban élve Európában, Magyarországon egyaránt.

  • Miért érezted, hogy éppen vallási alapon (is) működő pártot kellene ma újjáéleszteni?
  • Nem vallási alapon működő pártról beszélünk, amikor a Katolikus Néppártról beszélünk. Egy elv, egy életszemlélet, egy viselkedésforma, egy Krisztustól ránk hagyott rendszer alapján működő közösség, társadalmi réteg igénye hívja létre ma újból ezt a Prohászka Ottokár fehérvári püspök által indított és Gróf Zichy Nándor által alapított pártot.
  • Mi késztetett arra, hogy ezt megcselekedd éppen a választások előtti évben, amikor teljesen egyértelműen (külső és belső indokok és okok!) jelölik ki Magyarország lehetséges útját?
  • Nos, két dolog tette rá a pontot ama i betűre, amely még hiányzott a végső elhatározáshoz. Az egyik a katolikus egyházban ma tapasztalható megosztottság. Ezt a megosztottságot, mint néppárt sokkal jobban és szabadabban tudnánk áthidalni, kezelni, mint egy-egy plébániaközösség vagy kifejezetten egyházi szervezet. Ezen azt értem, az egyházjog meghatározza ki mit és mikor mondhat, ki mikor és hogyan bírálhat egyes intézkedéseket… komplikált és körülményes tehát, ha egy felszentel pap, püspök netán Rómát bírálni volna kénytelen. Egy párt azonban – ha a nemzetet valami megosztja, ha a nemzet lelkületét, a néplelkét valami bántja, ha évezredes hagyományokat óhajt valaki megszüntetni, akkor – felléphet... Mi nem ellenkezni, hanem egy katolikus társadalmi közösséget, civil néppártként akarunk összekovácsolni, mert ma azt látjuk, hogy a katolikus társadalom nem érti miért katolikus, és mi volna a feladata katolikusként a politikai életben, a hétköznapokban. Nem lehet elmenni misére, majd Gyurcsányra szavazni a mise után… Ugye ez világos… Nem lehet lopni-csalni, hazudozni és közben azt hirdetni, hogy „katolikus vagyok”.
  • Ezt most tényleg nem értem, tehát, mit akarsz ezzel mondani, s mit üzenni, kiknek?
  • Azt, hogy ennek a pártnak egy életforma újraélesztése a célja. Nem templomi körülmények között megmutatni, hogy egy katolikus gondolkodású magyar polgárnak hogyan kell az említett értékrend szerint léteznie a társadalomban, hogyan éljen, hogyan viselkedjen. Példát kell mutatni, mintát kell adni, mert erre ma szükség van.
  • Más érv is volt az új/régi párt létrehívása mögött?
  • A reformáció 500. évfordulójának az ünnepe! Szép, ha egy vallási közösség tud ünnepelni és van is mit ünnepelnie… Ám, a magyar hagyományok és a magyar szokások alapját, azaz, a magyar szentek nem-említését és Mária országának tagadását a többségi katolikus társadalommal szemben sértőnek és súlyos meggondolatlanságnak tartom. Hiszen ötszáz évvel ezelőtt az egész magyar nemzet, Fraknótól Brassóig Mária országnak nevezte a hazáját. Megvannak a hagyományok, amelyek a magyar Mária tiszteletre épülnek, s nem lehet figyelmen kívül hagyni a Szent István-i felajánlást sem, amelyben első szent királyunk Máriának, az Istenanyának ajánlotta fel Magyarországot. Ehelyett olyan keserű szájízt adó beszédek hangzottak el ezen az ünnepen, hogy a temperamentumosabb katolikusnak felforrt a vére, a jámbor pedig azt gondolhatta, hogy a reformáció előtt nem is volt vallási élet Magyarországon. Az pedig abszurdum, hogy a magyar nyelv megmaradásának egyetlen letéteményese a református egyház lett volna… Az is okot adott e párt megalakításának szükségességére, hogy a nagy ökumené hisztériában a protestáns egyházak megerősödnek (ami nem baj), a katolikus egyház és a katolikus társadalom pedig elveszti a saját valóját, erejét – mert ezt tapasztaljuk, sajnos –, s lassan emiatt a hitét is. Csak a katolikus egyház köt rengeteg kompromisszumot és enged a saját évezredes hagyományaiból. Sajnos ma már Róma sem biztos pont, mint kiderült. Ma a magyar katolikus ember nem tudja, kinek higgyen, Beer Miklósnak, aki kerítést bontana és gyalázza a magyar kormányt, vagy a nagyszerű veszprémi érseknek, aki a nemzet és a katolikus egyház védelmét vállalja akár Vatikán Állam fejével szemben is. Tehát, ha egyházi vonalon és alapon nem lehet összekovácsolni a magyar katolikus társadalmat, akkor nézetem szerint polgári, civil vonalon kell ezt megtenni. De meg kell tenni!
  • Azért az hihető, hogy számos protestáns olvasó sértve érezheti most magát a kirekesztés miatt. Nem érzed, hogy ez a párt így kirekesztővé válik?
  • Nos, nem. A kirekesztés fogalma egy liberális ostobaság arra, hogy bárkit meg lehessen vele pecsételni, aki nem velük ért egyet. Ha valakik nyilvánvalóan nem azt vallják, amit mi vallunk, azt miért kellene bevenni a sorainkba? Ez logikátlan. Nekem Magyarország Mária országát jelenti, ahol katolikus szemlélet szerint képzelem el a politikai magatartásokat, az élet minden területén a katolikus erkölcsi normák és a katolikus magyar hagyományok szerint akarok élni. Szerintem ez a legtermészetesebb dolog a világon. És nem megyünk egymásnak a protestánssal, aki szintén a saját hite szerint akar élni. Mindenki megtartja a sajátját és tiszteli a másikét… mint Nagy Tarzíciusz ferences atya mondta Esztelneken egy beszélgetésünk alkalmával. Ő is ezt tartotta helyesnek. De hadd mondjak neked néhány olyan dolgot, ami még segített bennünket a végső elhatározásban, hiszen nem mi vagyunk kirekesztők… Hetekkel ezelőtt egy 56-os megemlékezésen egy református templomban a lelkész kihagyatta az ott fellépő katolikus kórussal a kórusműben található és Máriával kapcsolatos versszakot. Vagy! Egy református kórus karnagya és ennek következtében a kórus nem volt hajlandó a májusi anyák-napi köszöntőn az énekkarok találkozóján együtt énekelni a többi kórussal egy középkori eredetű magyar kórusművet, mert az Mária-himnusz volt. És sorolhatnék még száz hasonló ostoba és megosztó dolgot, ami miatt sok katolikus magyar azt mondja, hogy a reformátusok politikai súlyuk miatt kötekednek és „nagyon elszálltak”. Ezért többen azt is mondják, hogy nem mennek szavazni sem, mert tökmindegy, kire szavaznának, ha Magyarország Védasszonyát tagadja a kormány…
  • Nem gondolod, hogy ez azért nagyon kemény és alaptalan vád?
  • Persze, hogy az. Noha nem a kormány tagadja, csak a kormányban sok a református… (Önmagában ez sem volna baj, ha a katolikusok volnának annyira együtt, mint ahogyan nincsenek. – Pálinkás) - Néhány – bocsánat a kifejezésért – ostoba lelkész generálja az ellentétet, ami tragikussá is válhat. Csak erre nem figyel oda senki. Ma nem lehet „csak” a politikára koncentrálni, mert a veszély, amit lát a magyar katolikus, felébreszti a lelki megmaradás ösztönét is. A népnek lelke is van, amit ideje volna észrevenni és azt is szolgálni. (Ha egy társadalomban végképpen megölik a szakralitást, az a társadalom, mint nemzet elveszett. Holott éppen a Keleti nyitásnak volna mélységes záloga a szakralitás; ahogyan hangsúlyozva is van. Nem eléggé. – Pálinkás)
  • A politikában milyen változást képzelne el a Katolikus Néppárt?
  • Mi azt mondjuk, hogy a parlamenti képviselő ne megvásárolt, fizetett ember legyen, hanem szolgálja a nemzetét, tehát a költségeinek megtérítésén kívül utasítson vissza minden javadalmazást. Ez az alap. Nem harcolna mindenféle senkiházi tróger a képviselőségért, ha az nem hozna a konyhára, hanem csupán ingyen végzett szolgálatot jelentene. Megszűnne ez által az a rengeteg visszaélés, sikkasztás és csalás, amit bőven láttunk a szocialista és liberális pártok esetében. De azt sem engedhetjük meg magunknak a mi oldalunkon, hogy egymásnak is hazudozunk, ígérgetünk, végül semmit nem teljesítünk az ígéretekből. Erre is van példa bőven. Az egész politikai élet elanyagiasodott, keresztényietlen és visszataszító. Nem kell bigottnak lenni a katolikus embernek, csak emberként, egyféle krisztusi ideológia és katolikus erkölcsi normák szerint kell élnie. És ebben példát mutatni másoknak is, mert csak úgy hihető.
  • Ön szerint nem elég a KDNP a parlamentben?
  • A keresztény, az egy összefoglaló név. Olyan mintha azt mondanánk valakire, hogy egyetemista. Ettől még nem tudjuk milyen szak, hányad év, melyik egyetem… stb… A kereszténydemokraták olyanok, mint az ökumenikus imahétre összejött vegyes társulat… Ma a magyar katolikus társadalmat markánsan kell képviselni a polgári életben és a politikában is. Mert, ha nem, elvész. Nem lehetünk csak magunknak katolikusok. Ezért nem szeretem a belterjes plébániai értesítőket, a belterjes rádiókat… ma az egész társadalommal újra meg kell ismertetni a katolikus szemléletet, életformát, hitet, és erkölcsöt. Mert eddig 70 éven keresztül mit látott a magyar társadalom? Lopást, sikkasztást, átverést, idegen hatalmak kiszolgálását… HAZAÁRULÁST. Ma pedig, akinek hite és elköteleződése van, annak kötelessége ezt a csodálatos magyar nemzetet visszavezetni Máriához, a magyarok Nagyasszonyához.
  • Mikor akarják bejegyeztetni a pártot, s most hol tart a szervezés? Lesz párt?
  • Örömmel jelentem, hogy a szervezés önmagától indult be a megjelentetett rövid kommüniké óta. Sokan jelezték belépési szándékukat, hiszen nem kizáró ok a Fidesz-tagság… sőt. Mivel pedig nem törünk parlamenti képviseletre 2018-ban, megosztva ezzel a Fidesz-KDNP táborát, ma azon dogozunk, hogy a várt és áhított eredmény szülessék áprilisban, és májusra mindennel elkészüljünk a bejegyzéshez, segítve a ma kormányzó pártot, a katolikus hagyományok megőrzését és felújítását. Szívesen úgy is mondom, Mária országának győzelmét, és az esetleg még megmaradó keresztény Európa megerősítését.

Pálinkás István

 

A     B I Z O NY T A L A N O K H O Z – 2018!

             (Stoffán Györgynek ajánlva)

Kedves Bizonytalan!

Most, hogy ismét előkerültél a statisztikában, mint szavazótényező, szívesen pofán vágnálak egész 51 éves valómmal. Olyan sallert adnék, hogy kipenderednél a fotölyforradalmi lendületeddel a magyar történelmi vesztőhelyek meszesgödreihez. Odaöntetnék eléd egy nagy vödör RTL-moslékot, hogy megébredjen benned a sunnyogó, bizonytalansági tényezős hazaárulói lendület! Tudod, amivel naponta rothasztod a levegőt azok között, akik ITT, HOLNAP is élni akarnak: Magyarországon! És hittel, munkával, áldozatokkal akarnak ITT MARADNI. Tudod, csak a szokványos aljas mondataiddal mosnám fel veled az összes eddigi, ezért a magyar földért kifolyt vért: „Oda kerülnék, én is lopnék!”, meg azt mondod „Mindegy, úgyis megmásítják a szavazatokat!”, s tovább „Egyik kutya, másik eb!”.

Ó, Te pudvadt Szavazattényező!

Megvan még a Gorenje-hűtőd Bécs alól? Vagy csak a Trabant rohadt ki alólad, amikor hazahoztad?

Igazából mindegy is. Tespedhetsz a megérdemelt, vagy épphogy nagyon is érdemtelen pitvarodban. Identitás? Ahh, akkor hallottad utoljára, mikor Lenin-képet nyalt a főnököd a falra, hogy bátrabban súgj be, jelents fel, hazudozz, tedd lehetetlenné mások kenyerét, csak TE, mint SZAVAZATTÉNYEZŐ dagadj az egyetlen körülmetszett ország fotölyébe, amely kizárólag magával határos…

Ragadj, s dagadj zsíragyú disznóként, TE: A Bizonytalan!  

Addig is maradok, tiszteletlenül irántad, s nem kegyelmezek. Mert, ha beledöglök is, MI vagyunk/leszünk többen: hitben, munkában, hazaszeretetben. Mindenben, ami a szótáradban nem volt, s nincsen.

Puszi a szomszéd Szavazattényezőnek is!

 

Pálinklás István (NEM szavazattényező!)

 

 

ADY ENDRE:

Nekünk Mohács kell

Ha van Isten, ne könyörüljön rajta:
Veréshez szokott fajta,
Cigány-népek langy szivű sihederje,
Verje csak, verje, verje.

Ha van Isten, meg ne sajnáljon engem:
Én magyarnak születtem.
Szent galambja nehogy zöld ágat hozzon,
Üssön csak, ostorozzon.

Ha van Isten, földtől a fényes égig
Rángasson minket végig.
Ne legyen egy félpercnyi békességünk,
Mert akkor végünk, végünk.

             

 

AmbrusKönyv
 
35,10,0,50,1
25,600,60,1,3000,5000,25,800
90,150,1,50,12,30,50,1,70,12,1,50,1,1,1,5000
0,1,0,0,2,46,15,5,2,1,0,20,0,1
FERROBETON
FERROBETON
Bolgom
Bolgom
Fleron Virágüzlet
Fleron Virágüzlet
AmbrusKönyv
AmbrusKönyv
Fürgefutár
Fürgefutár
Pálinkás István
Pálinkás István
Csikós Árpád Fotó
Csikós Árpád Fotó