Tisztelt meghívottak és nem meghívottak!

Aminek nem lehet ellenállni, Vasi Lili kísérletező kedvének, továbbá az abból született, valóban kiállítható képek méltatásakor, az kapásból két ügy. Az egyik ügy hozzá, a másik hozzám tartozik. Hozzá tartozik a pályaindulás, a kezdés, a kívülállás, a belemerülés, a mélázás, a Heuréka-effektus, az üde, a friss rácsodálkozás, majd kibontás, összetépés, újraigazítás, pontok közti távolságokkal játszadozás, szerkesztés… Minden, amiért elvállalható Vasi Lili pályára indítása. Sőt, az első kiállítása.

Ami rám tartozik, rövidebb. Úgy szól, ha én, akkor, indulásomkor nem kapom meg a lehető legkomolyabb és hiteles pályaindítást a maga szigorával, akkor most nem állok itt, nem szólok egy szót sem Lilivel, Lilihez, az ő képeiről, korára illő kísérletező vágyáról. De megkaptam, s tanácsolom neki, inkább válassza mindig a kíméletlen szeretetet, mint a nyáladzó sehová sem tartó eklektikát úgy kritikában, mint baráti társaságban. S azt teszem hozzá azonnal, mintegy bekeretezve a kiteljesedő indulását, de penitenciaként is; s majd úgyis azt tesz, amit leginkább jónak lát: „ha én, az utód, bármi miatt, kevesebbet fejezek – vagy fejezhetek – ki saját koromból, mint ők, az előttem járók, a magukéból, máris megbocsáthatatlan bűnt követek el magam ellen, a közösségem ellen és természetesen a szellem ellen is: a romlás és a fölhígítás bűnét.”. (Csoóri Sándor)

A képek alapján azt látom, semmiféle hígulás nincsen itt közöttünk, s a falakon sem. Egyelőre minden a természetes medrében zajlik Lili tevékenységében a természetre, szellemre tekintve egyaránt. Látszik munkáin az öröm, útkeresésében, csuklómozgásában a közösséghez való viszonya is ott csillog. Egy-egy portrén, egy-egy vonalban, vagy éppen foltban. Eddigi tanárai biztatták, s magam úgy gondolom, mindegy is, melyik földrajzi állomásáról jött most éppen közénk, a lényeg: itthon van. Hazajött!

Szerencsés esetben az látszik munkáin, hogy ahol tart, az valóban út, s vannak elődök. Didaktikusak éppúgy, mint privátok. Tehát az iskolázottság nem mutat hiátusokat, még a vonalak közt kihagyott ürességnek hívható foltokban sem. Ugyanakkor a formakeresései szépen jelzik azt is, hogy a részekből egésszé törekvő személyiség a Lilié, ami megint csak biztató jellemzője munkáinak. (Egészen pontosan passzintható régészi munkára való hajlamai mellé.)

Ravaszdi a Lili, mert úgy meséltet, hogy kérdezési során meg-megállapít egy-egy mondatot markánsabban, mint a többi papíron meghatározható formát, színt.

A teljesség felé való törekvés óhatatlanul magában hordozza az eléréséig föllelhető összes buktatót. Ehhez pedig mindig, cialisfrance24.com minden korban, minden stílus megalkotásakor kísérletezésre volt szükség. Gyanítom, Lili még szívesen kísérletezik egy ideig, olt és old fel egymásban színeket, formákat, kezd meg és hagy el majd technikákat. Ám vonzódása a kollázs iránt arra enged következtetni, hogy a kollázs által megjelenő lelki absztrakciók mégiscsak a teljességet szólongatják.

Ehhez kívánok neki még sok-sok tapasztalatot, örömöt, bánatot egyaránt. A befogadóknak pedig legalább akkora kísérletezést a feltáráshoz, amivel egykor talán csak igaz és elhívott régészek tudtak nyúlni egy-egy fáraósírhoz Egyiptomban.

Faggassák a képet és Lilit is!

Pálinkás István