bkult
bkult

            Tisztelt meghívottak és nem meghívottak!

Aminek nem lehet ellenállni, Vasi Lili kísérletező kedvének, továbbá az abból született, valóban kiállítható képek méltatásakor, az kapásból két ügy. Az egyik ügy hozzá, a másik hozzám tartozik. Hozzá tartozik a pályaindulás, a kezdés, a kívülállás, a belemerülés, a mélázás, a Heuréka-effektus, az üde, a friss rácsodálkozás, majd kibontás, összetépés, újraigazítás, pontok közti távolságokkal játszadozás, szerkesztés… Minden, amiért elvállalható Vasi Lili pályára indítása. Sőt, az első kiállítása.

Balkay Géza mondja a verseimet.

Több, mint Tíz csapáson által, avagy Tábori az időhámozó

A művészettörténészek munkáját lassanként a kortárs-mentalisták váltják fel, amihez egy-egy művész életének, tevékenységének kronológia-kifejtése mellé minden olyan személyes életcsapást is össze kell szedniük a jobb értelmezéshez, ami a színfalak mögött, látensen, hallgatólagosan történik.

Mondom ezt azért, mert idestova az a kipusztuló nemzedék leszünk, ami (ha akarta, ha nem, de általában nem akarta!) több társadalmi berendezkedést megélt a Kárpát-medencében eddigi élete során, mint normális korok egyéb társadalmainak tagjai.

Emlékkopjafát állítottak a Baracsi Fafaragó tábor „lakói” Kisapostagon, a temetőben az egy éve elhunyt festőművész emlékére. És talán önmagukért is, hiszen az emlékezés kultúrájának lokálisan ezt a megnyilvánulását még nem tapasztalhattuk. A dunaújvárosi illetőségű festőművész Kisapostagon épített házában alkotott, s mind művészeti, mind emberi elköteleződésében ízig-vérig magyar festőnek vallotta magát.

A kopjafa elkészítésében közreműködők pedig alkotótársak, barátok, gyerekkorból felcseperedett művész-kollégák egytől egyig: Nyitrai Mihály, Móder Rezső, Nemes Ferenc, Kelemen Marián Éva, Rohonczi Adorján, Rohonczi István (ROHO), Molnár Janó, Molnárné Lukács Anita.

Alkategóriák

AmbrusKönyv
 
„Hihi - szólt az Őrhöz a Rab -, mennyivel vagy te szabadabb, mint én, attól, hogy másfelől őrzöd ugyanezt a falat?!”
Ár: 2900.00 HUF
plusz szállítási költség
35,10,0,50,1
25,600,60,1,3000,5000,25,800
90,150,1,50,12,30,50,1,70,12,1,50,1,1,1,5000
0,1,0,0,2,46,15,5,2,1,0,20,0,1
FERROBETON
FERROBETON
Bolgom
Bolgom
Fleron Virágüzlet
Fleron Virágüzlet
AmbrusKönyv
AmbrusKönyv
Fürgefutár
Fürgefutár
Pálinkás István
Pálinkás István
Csikós Árpád Fotó
Csikós Árpád Fotó